5 másodperccel éjfél előtt

Mindenki bevonult a nappaliba és a tévét bekapcsolva, kezdtünk visszaszámolni.

Ölelkező karok, mosolygó arcok gyűrűjében álltunk.

Közeledett az éjfél, már csak 5 másodperc és itt volt az újév.

5.

Péter az ágya szélén ült. Felöltözve, rajta a legújabb öltönye és cipője. Egy alkalomhoz öltözve, csak azt nem tudta még, hogy melyikre. A kezében egy gyógyszeres dobozt szorongatott. A szemei a sírástól vöröslöttek. A lába előtt minden fele a földön fényképek hevertek. Mindegyiken egy volt a közös. A vele együtt töltött pillanatok elevenedtek fel a képek által. Szerette a születésnapokat, bulikat, a túrázásokat, de legfőképpen azokat, melyen csak ketten voltak. Mosolyogva, egymást ölelve és mindig boldogan. Felvette az egyiket, mire újra potyogni kezdtek a könnyei.

- Nem! – kiáltott fel és a falhoz vágta a kezében tartott dobozt.

A szemével figyelte a padlóra hulló tablettákat, mint apró utolsó esélyeket. A fejét megfogva próbált megoldást találni, a testét fájdító kínra, a lelkét szorongató fájdalomra és a szívén ejtett sebre. Végül a kezeit levéve, az asztalához sétált, ahol kihúzva a legalsó fiókot belenézett. Már nyúlt volna érte, amikor a csörgés megállította. Megnézte alaposan és elgondolkodott, aztán becsukva, gyorsan felvette a telefont.

- Halló! Igen. Nem. Nem felejtettem el haver. Már is ott vagyok. – de még mielőtt kilépett volna a szobájából, még utoljára oda pillantott a fiókra.

4.

Réka az ágyon feküdt és várakozott. Míg nem hallva az ajtócsattanást kikelt belőle, elkezdte összeszedni a ruháit a földről és közben fel is öltözött. Mikor elkészült, akkor a polcról elvette a pénzt és az ajtó felé haladva kinyitotta a retiküljét. Amikor megfogta a kilincset, akkor már a bankjegyek nagy részét berakta. Kitárva pedig észrevette a férfit. Aki a pénzre felfigyelve gúnyosan elmosolyodott, majd megragadta a nő torkát. Csak annyira szorította meg, hogy képes legyen visszavezetni a szobába és a falhoz szegezni. Ahol aztán a feje mellé téve mindkét kezét sarokba szorította.

- Azt hitted, nem jövők rá, hogy meglopsz? – Réka elfordította az arcát, mire a férfi megragadva maga felé fordította.

- Nézz, rám miközben hozzád beszélek! Te az enyém vagy. – végignézett a testén, aztán megállt a fejénél, mire közelebb húzta magához. – A cuki kis pofiddal együtt. – egy ideig még nézte a nőt, majd elengedte.

Réka még mindig a falnak dőlt és figyelte, ahogy a férfi minden pénzét elveszi, még azt is, amit elrejtett a púderes dobozába.

- Ja és ami a kilépésedet illeti. – erre a nő felnézett és a tekintettük találkozott. – Tekints úgy rá, mint a munkádra. Jönnek és mennek, de te mindig megmaradsz. – körbenézett a szobában, majd elmosolyodott.

- További szép estét! Kellemes Újévet, szívem. – Réka reményvesztetten csúszott le a padlóra, ahol összekuporodva sírni kezdett.

Könnyeitől a szemfestéke szétfolyt az arcán, nem törődött vele, most az egyszer nem kellett szépnek lennie. A táskájából való csörgésre hagyta abba. Odakúszott és kivéve azon nyomban felvette.

- Igen. Szia! Máris megyek, csak volt még egy kis munkám az irodában. Alig várom már a ma estét. Nálatok találkozunk. Puszillak! – ahogy lerakta, a jókedve azon nyomban eltűnt, összeszedte a holmiját és csendben kiment a szobából.

3.

Simon a nadrágját húzta fel éppen az ágy szélén, amikor Péter belépett a szobába.

- Adél mondta, hogy itt talállak. - a férfiak tekintette egy pillanatig találkozott, majd Simon visszafordult. – Nem zavarlak? – barátja csak nem-t intett és felállva elkezdte befűzni az övét.

Péter az ajtó felé fordulva megfogta a kilincset és becsukta.

- Szerintem ideje lenne elmondani neki. – Simonra nézett, de mintha meg sem hallotta volna, tovább igazgatta az ingét, mire a férfi a barátja mellett állt meg.

- Már az sem tudom, ki vagyok valójában. – Simon megfordult és megkérte, hogy igazítsa meg a nyakkendőjét.

Péter a kezébe fogta az anyagot és még a mozdulat közben is egész végig a barátja arcát figyelte.

- Minden nap csak szenvedek amiatt, ami… - a férfi rátette a kezét a vállára, melytől úgy érezte, hogy ha egy percre is, de minden rendben lesz.

- Ne aggódj. – viszont Péternek ennyi nem volt elég, így mielőtt még elment volna, megragadta a gallérját és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

- Csak mondd ki… kérlek. –már a könnyeivel küzdött, miközben kimondta a szavakat.

Simon látva barátja szenvedését, könnyíteni akart mindkettőjük lelkén. Ajkát kinyitotta, majd összezárta, kereste a szót, melyet már annyi ideje magában tartott. Míg nem már kezdte megformálni, amikor az ajtó mögül lépésekre lett figyelmes.

- A buli után. – megfogta barátja kezét. – Ígérem.

Simon kiment a szobából. Péter letörölte a könnyeit az arcáról és nem sokkal később utána ment.

2.

- Mikor mondod el neki? – Adél éppen sminkelt, amikor ezt meghallva Rékára nézett.

- Még nincs itt az ideje. – és már tért is vissza a szempillájához, viszont a barátnője még nem fejezte be.

- Akkor mikor lesz? – belenézett a tükörbe és a nők egymásra néztek. – Amikor már magától is rá fog jönni? – erre Adél ledobta a szempilla spirálját és felállt.

- Boldogok vagyunk. – beállt a tükör elé, hogy ne is lássa Rékát, és hogy elterelje a figyelmét a haját kezdte igazgatni.

Barátnője ezt látva mellette megállt és próbált szemkontaktust teremteni, de mikor rájött arra, hogy ez esélytelen, akkor is kimondta.

- Igen. De vajon elég lesz-e az igazsághoz is. – erre Adél lassan lehajtva a fejét ránézett a hasára és végighúzta rajta a kezét.

Aztán, mint aki kínosan érzi magát abbahagyta, visszanézett a tükörbe, majd Réka felé fordult mosolyogva.

- Megkaptad végre az előléptetést? – Adél egy fésűt vett elő és egy pár tincset visszaigazított a többihez, közben ránézett a barátnőjére – Ideje lenne már, hogy megkapd. – Réka száján egy rángás ment végig és egy ideig nem is kereste barátnője tekintettét, majd végül viszonozta az érdeklődést.

- Talán a hónap végére. – pillantása ezután valahova a messzeségbe révedt, szavai inkább már csak magának szóltak. – Elég keményen megdolgoztam érte. Szerintem végre meg lesz. – Adél ránézett, majd folytatták tovább a készülődést.

1.

Adél a hasán végigsimítva mosolygott a tükörbe. Fejében már százszor lejátszotta az élete minden apró lépéseit, előre tervezett mindig és talán pont erre várt a legtovább is. Ezért jelenti számára most egyben a legnagyobb boldogságot. Gondolataiból kilépve észrevette Simont, ahogy hátulról átkarolja, és már ketten simítanak végig a pocakján. Aztán mintha csak megérezték volna egyszerre pillantottak egymásra.

- Ti vagytok számomra a legnagyobb kincs a világon. – egyik kezét felesége vállára tette és megcsókolta az arcát.

- Nagyon szeretlek titeket. – súgta a fülébe, mire Adél megfogta a férje ujjait.

- Mi is nagyon szeretünk téged. – aztán az asztalon lévő órára nézve elmosolyodtak és sietve felálltak.

Közben is remélték, hogy nem nagyon maradtak le semmiről. Mert a szilveszteri buli már elkezdődött.

- Boldog Újévet! – kiáltotta mindenki a szobában.

Fogadalmat tettünk egymásnak és külön is. Az pedig, hogy betartjuk-e, az már csak az Újéven és rajtunk múlik.

A hazugságok, titkok elemésztenek-e?

Az igazság és az őszinteség felszabadít-e?

Egymást ölelve, mosolyogva borultunk a másik vállára. Nem gondoltunk a jövőre. Mert tudtuk, hogy előbb-utóbb, úgyis szembe kell néznünk vele.