Az éjszaka gyermekei - Első fejezet

Sötét és hideg volt.

Nem tudtam megmozdulni. Bárhogy kényszeríttetem a kezemet, vagy lábamat, semmi sem történt. De éreztem őket, még se tudtam parancsolni a saját testemnek. Az arcomon valami végigsuhant. Puha, gyöngéd simítás volt, melyet finom parfüm lengett körbe. Egy női kéz érintett meg.

Meg akartam szólítani, mire ujjaival az ajkamat összezárta. A sötétség miatt még mindig nem tudtam kivenni, viszont úgy éreztem, hogy egyre jobban közeledett felém. Majd hirtelen zuhanni kezdtem. Hűvös szél csapta meg az arcom, alig bírtam nyitva tartani a szemem, melyek aztán be is csuktam. Az idegen nő illata átjárta mindenemet, csak erre koncentráltam egész végig az esés közben. Aztán a zuhanás megszűnt, én, pedig felébredtem.

’ Fahéj és eper’, ez volt az első gondolatom, ahogy megláttam, hogy a kezemen fekszek az asztalomnál. Felültem a székemben és a fekete monitorommal, néztem szembe. Az egeret megmozdítva a képernyő életre kelt és egy mozijegyfoglalás jelent meg. Az időpontot meglátva ránéztem az órára, majd a film címét kezdtem keresni. Mire a számítógép hirtelen kikapcsolt.

Bárhogy próbáltam is életet lehelni bele a gombok újbóli megnyomásával, nem történt semmi. Felidéztem a mozi nevét, majd gyorsan leírtam mellé egy papírra a film kezdetét. Hátradőltem a székemben, és nyújtózkodni kezdtem. Mely közben körbenéztem a szobában. A fehér falak egészét plakátok takarták el. A földön könyvek és ruhák összessége, melyre az ablakból betűző napfény világossá tette, hogy rég nem nyúlt már senki hozzájuk. Szemem végül egy üres fehér részen állt meg a falon. Felálltam, majd közelebbről megnéztem.

Körüllőtte végig papírok voltak felszögezve. ’Mi okból hagytam ki ezt a részt?’ Már meg akartam érinteni, amikor meghallottam a déli harangszót. Melyre hátat fordítva a résnek gyorsan öltözködni kezdtem.

Zsebembe raktam a mobilom és a pénztárcám, aztán fekete kapucnis felsőmben kiléptem a szobámból. Az ajtózáródás pillanatában a fehér csupasz fal közepén egy vörös pont jelent meg. Mely egyre szélesebbé válva nedvesé tette a körüllőtte lévő papírokat is. A folt tovább növekedett és egy vörös csepp hullott le belőle. Míg nem újabbak követték.

A buszmegállóban álltam meg, ahol rajtam kívül egy édesanyja volt a gyerekével. A fiú rám emelte kíváncsi tekintetét, majd mosolyogva elfordult. A nő látva ezt, rám nézett, arca kifejezéstelenül meredt előre. A kis srác vidáman integetni kezdett, melyen kissé meglepődve, de azért viszonoztam. Az anyja hirtelen megragadta a karját és maga felé fordította.

- Hányszor mondtam már el neked! – ujját intőn felemelte. - Nem illik ilyet tenni. – szemével felém pislantott és nyelt egy nagyot.

- Elég nagy vagy már, hogy megtanuld. – a gyermekét elengedve a buszt kezdte keresni a kanyarban.

’Félelem’, ezt hallottam ki a hangjából. A fiú már fordította volna újra a fejét felém, amikor inkább messzebb mentem tőlük. Nem akartam még nagyobb bajba keverni, így többé nem is néztem rájuk. A házakat figyelgettem, míg nem tekintettem a megálló fém ülésein, lévő balon kabátos illetőre tévedt. Kalapja a fejébe húzva, a testtartása görnyedt volt. Kezei a barna foltos szövet zsebébe mélyedt el. Míg nem felém nézett és egy vigyort vettem észre a szája szegletében. Lélegzésem fagyos felhőként bukkant elő.

Hideg jeges áramlat hatolt a csontjaim közé. Kabátjából valami fényes dolgot húzott elő. A busz fékezett egyet és én arra fordultam. Az anyuka és a gyereke éppen felszálltak rá, míg én meglátva a számot az ülések felé néztem újból. De ott már nem volt senki. Az ajtók záródtak és attól nem messze az egyik ablakban, megláttam a srácot. Aztán észrevettem, hogy kiül mögöttük. Az ablakon jégvirágok kezdtek kibontakozni. Kezében egy éles borotvapengét tartott.

Tekintettünk találkozva tébolyult röhögésbe kezdett. Melyre a gyerek felfigyelve a látványtól hátrahőkölt és arcáról ijedtség tükröződött. Mindeközben a nő rászólt, de szemével csak a balon kabátos illetőt figyelte. Aki helyéről felállva a pengét előre tartva megindult feléjük. A busz kikerülve a látószögemből, már nem láthattam, hogy mi történt ezután. Viszont a járműből kihallatszó sikolyok mindent elárultak.

Nem sokkal később megjelent a következő, melyre felszállva elfoglaltam egy helyet és csak bámultam ki az ablakból. Ahogy egyre jobban benn voltam a város szívében, úgy jelent meg a semmiből a köd. Hömpölygő ezüstjében minden arc és épület eltűnt. ’Még a fény sem lenne képes áttörni rajta’. Gondolataimból a jelzőcsengő rázott fel, majd leszállva a mozi felé vettem az irányt. Egyetlen egy pénztár volt nyitva, mely előtt egy kisebb sor állt.

Beálltam a végére, előttem pedig egy fiatal pár állt. A lány a fiúba karolva rádőlt a vállára, mi közben a napukról beszéltek. Bárhogy is próbáltam másra terelni a figyelmemet, az édes, duruzsoló hangok mindig feléjük vonzottak. Mikor a kasszához értek a fiú megvette a jegyeket, melyre a barátnője arcán öröm és meglepettség tükröződött. Majd odaadva a jegyét egy rövid csókkal köszönte meg. Az eladóhoz lépve elmondtam a jegyfoglalásom. Egy ideig értetlenül figyelte a monitort, míg nem a vállára öt vékony ujj feszült.

- Hagyd csak. Majd ezt én átveszem. – a feje teteje neonfényben csillogót, mi közben körülötte dús fehér haja volt.

Az eladó jelentőség teljesen bólintott, majd hátrament, míg a férfi egy gombot megnyomva, már is nyomtatta ki a jegyet. Arca betegesen falfehér volt, melyen egy ránc sem mutatkozott meg. ’Nyugodt egy élete lehet.’, gondoltam magamban, mi közben felém fordult.

- Parancsoljon. – elvettem tőle és elmosolyodott. - Jó szórakozást. – megköszöntem, majd a büféhez mentem.

Az úton egész végig éreztem az eladó átható szürke tekintetét. Majd hátrafordulva a férfi helyén újra a fiú állt, aki éppen egy nagyobb csoportot szolgált ki. Kirázott a hideg, de nem is foglalkozva többet vele elkezdtem a termek felé menni. Ott a lány rám sem nézve tépte el és monoton, unott hangon kívánt jó szórakozást a filmhez. A jegyet figyelve manővereztem az ajtók között, míg nem megálltam a legutolsónál, a 12-esnél. A rést nagyobbra nyitva beléptem és a szokásos rádiós zene fogadott, mely közben felnéztem az ülések felé. Négyen ültek benn, két férfi, egy lány és egy nő.

Elszórtan ültek, mindenki egy-egy külön sorban és míg én a helyemet kerestem, ők felém sem néztek. Megtalálva a nyolcadikat, elindultam a közepe felé, majd leültem a helyemre.

Egy furcsa érzés járta át a testem, még magamnak is nehéz bevallani, de olyan lett volna, mintha hazatértem volna. A lábamat figyelve merültem el a gondolataimban, mire valaki mellettem köhintett egyet. Felnéztem és egy fekete hajú lánnyal találtam magam szembe. A szeme barna volt, mégis mintha a szín minden árnyalatában játszott volna egyszerre. Elvarázsolt, rabul ejtett, majd a hangja visszarázott a valóságba. Sötét szempárja idegességről árulkodott.

- Elnézést kérek, de átengedne végre? – gyorsan, amennyire csak tudtam behúztam a lábam, közben figyelve a fekete ruháján lévő csillogó pontokat.

Elővette a jegyét, majd rám tekintve sóhajtott egy nagyot és leült mellém. Kellemetlen volt és, ahogy láttam nem csak nekem. Szememet körbeforgattam a termen, mégis állandóan rajta akadt meg a tekintettem. Még mikor a film címét kezdtem olvasni, akkor is csak rá tudtam gondolni és mire rájöttem már egész testemmel felé fordulva néztem. A lány egész végig előre nézett, míg nem a szemével észrevéve elmosolyodott.

- Minden lányt ennyire megbámulsz, aki melletted ül le? – a kérdését hallva elvörösödtem, és ahogy a tekintettem, úgy a testemet is a másik irányba forgattam el, miközben egy gyors elnézést kértem.

Még felfogni sem voltam képes, amikor megéreztem a parfümének selymes illatát és hangját a fülemben. ’ Éreztem már ezt. Nagyon ismerős. Fahéj és eper’

- Én nagyon szeretem, ha néznek. – karját a nyakamba akasztotta és felnéztem rá. – Főleg olyan helyen, ahol sötét van. – egy lendülettel átült az ölembe és kezemet a testére tette, finoman végighúzta rajta.

 Ezután rám hajolt, homlokát a fejemhez érintette. Ujjával az ajkamon játszott, szólni akartam, mire ő hirtelen megcsókolt.

Amilyen gyorsan történt, olyan váratlanul ért is véget, mely után, úgy éreztem, hogy csak sötét üresség maradt bennem. Nem tudtam miért, de szükségem volt, hogy újra megcsókoljam, így a kezemet a hátára simítva közelebb akartam vonzani. De mintha előre látta volna, hogy mit tervezzek megragadta a csuklómat és a szék karfájára nyomta le.

- Csak ne olyan sietősen. – vele együtt mosolyodtam el a reakcióján és ettől csak még jobban vágyakoztam az érintésére.

A karomat otthagyva elkezdett leszállni rólam, én pedig ezt látva meg akartam akadályozni. Mozdítottam, feszítettem, minden erőmet összeszedtem, csak, hogy felálljak a székből, de a kezem bárhogy is próbálkoztam a karfán maradt. Az erőlködéstől már a fejem vörösen izzott, közben meghallottam a lány kacaját, ahogy előttem állva gúnyosan nevetgélt. Az eddigi ismeretlen vágyból jól ismert haraggá kezdett alakulni. A teremben a lámpák villogtak, melyre ő is felkapva a fejét körbenézett.

- Milyen heves természetűek vagyunk. – rá akartam kiáltani és kérdőre vonni, hogy mi folyik itt, mire két ujjával összeszorította az ajkamat. ’ Az érintése a számon, mint ha átéltem volna már ezt egyszer.’

- Sok beszédnek, sok az alja. – a fülemhez hajolva suttogni kezdett.

- Nem szeretném elrontani a meglepetést. – feléje hajoltam, de ő már újra mellettem lévő székben ült, egyik kezében pattogatott kukoricával, a másikban pedig üdítővel.

Éppen egy nagyot szívót az italából, amikor rám nézve csábosan megnyalta a száját.

- Nem kell félned. – a poharat lerakva végigsimított a vállamon egészen a kezemig, majd azt erősen megszorította. – Most még csak azt kell tudnod, hogy mind ez a te érdekedben történik. – erősen felrántottam magam, közben a fogaim között elnyomtam egy szitkozódást, mindezzel csak annyit érve el, hogy még jobban kifáradtam.

Bármi is volt terve velem, nem akartam részt venni benne és ekkor eszembe jutottak, a még bent ülők. Nagy levegőt vettem, készen álltam teli torokból ordítani segítségért, amikor valaki mellém ült le éppen. Reménnyel telien feléje fordultam és már a nyelvem hegyén volt, mikor a tekintettük egy pillanatra találkozott. Nem láttam mást benne, mint félelmet. Világosbarna rövid hajú, borostás férfi volt, piros kockás ingben. A körülöttünk lévő levegő megtelt erdő és valamilyen állat szagával.

Szeme aztán a lányéval találkozott, mire én őt kezdtem el nézni. Az eddigi mosolygó, vidám arc helyett, most az egész lényéből valamiféle kegyetlen szigorúság áradt. Majd tekintettük elválva, mind a ketten a vászon felé kezdtek figyelni, ahogy én is. A felszíne már fehéren izzott, a lámpák lassan kialudtak, a háromtól való visszaszámolás megkezdődött, végén pedig elindult a film. Egy erdő képe jelent meg, a háttérben lihegés hangjai töltötték be a teret. Valaki szaladt a fák közt. Egy lány hangja töltötte be a teret. Valaki sebesen a nyomában volt…