Gaia búcsúlevele

Mikor e kézirat kezetekbe kerül

már legyőzöttként állok elétek.

Zeusz és pribékjei végső győzelmet arattak rajtam

zendüléseim, bosszú terveim kudarcba fulladtak,

de tudom, ti megértitek szeszélyes énem

ki a Föld istennője címet viseli.

Gigászok, küklopszok, istenek nemzője voltam

míg hatalmam csúcsán álltam,

de jő istenek vas keze mely bilincset csap rám,

szorongok e béklyók miatt mi kezemen csüng,

bár csalóka az Orákulum

mégis sejtettem ennek a végét.

Most távozom e létből, hol vizek szólnak,

s erdők suttognak, kik nevemet zengik.

Az lészen az én gyermekem,

s ti, kik Földemen jártok és halandóként éltek.

Védelmezzétek örökségem,

tápláljátok, szeressétek

míg el nem hal mit nektek adtam,

addig szemeim rajtatok tartom,

hisz ember is hibázik,

mint mindenki más.

Most, hogy e sorok meg írottak,

s tudjátok sorsom,

így búcsúzik tőletek szerető szegfűtők,

bátor bodzátok s illatos ibolyátok,

mely hordozz engem örökké

és lelkem része szívetekben virágzik.

ui.: Főistennek szólva, ki Olimposz hegyén ül

Zeusz, te telhetetlen, feleséged tudja

mit én súgtam néki, hogy nimfák hada

csak téged kíván és ízlel minden este holdfényben,

hol tógád a fán lengedez

ott hátsód látszik kifele.