Kérdésre Kérdéssel - novella
- Jó reggelt kívánok! Foglaljon helyett és kezdjük is el, rendben? Ahogy látom is ma sokkal jobban nézz ki, mint tegnap Adam, valami történt otthon vagy a munkahelyen?
- Miért kérdezi ezeket?
- Mert kíváncsi vagyok magára és arra a változásra, ami magával történt. Szóval?
- Ön még nem tudja?
- Mit kéne tudnom Adam? – öntelt vigyor az arcán, keze összekulcsolva feküdt az ölében, mint ha csak egy kellemes társalgást várna az egésztől.
- Hogy hívják a feleségét, doki?
- Miért fontos ez?
- Talán igen, talán nem. Ön szerint?
- Témát vált. Kerüli a szemkontaktust, kivéve akkor, amikor a magánéletemről kérdezz, és közben is csak arra tudok gondolni, hogy mindezzel valamit palástolni akar előttem. El akar riasztani magától, úgy, hogy beavatkozik a személyes terembe. Meg akar félemlíteni? Mert akkor többet kell bevetnie velem szemben Adam. Szóval térjünk is vissza az eredeti kérdésre. Mi történt ma magával?
- Mitől fél doki? Vagy inkább beszélgessünk az ön napjáról? – „Csak játszadozik, semmi több azt akarja tudni meddig, mehet el büntetlenül. Ahhoz pedig, hogy eljussak hozzá, bele kell mennem a játékába.”
- Rendben van, felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem, a feleségem reggelit készítet, majd az ajtóban egy csókkal búcsúztunk el. Ezt akarta hallani?
- Ön hazudik a saját betegének doki? Nem gondolja, hogy ez egy kicsit ellentmondó a mi esetünkben?
- Nem hazudtam önnek, és tudja mit elég volt ebből a gyerekes viselkedésből Adam. Elkezdhetnénk végre már?
- Ki mondta, hogy még nem kezdtük el?
- Nem beszélt még a napjáról, nem de?
- Miért ilyen ideges doki?
- Ideges? – úgy kezel engem, mint ha én lennék az ő betege, ezt most le kell állítanom, mielőtt még jobban elveszne a saját téveszméiben.
- Tagadásba fojtott düh, elnyomott agresszió, nem jó tanácsadó doki. Nem ért egyet velem? - úgy teszek, mintha meg sem hallanám, ezt a sok baromságot, amit most összehordott, „Nem fogok bele sétálni a csapdájába.”, inkább folytatom tovább.
- Hogy van a felesége Adam?
- Milyen volt a búcsúcsók az ajtóban?
- Nagyon jó volt és…
- Mi van doki, csak nem megakadt a nyelve?
- Ma lehet, hogy elfelejtettem adni neki, de, csak azért mert siettem ide, biztosan. Egyébként is mi köze van hozzá!? – nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz most vele, teljesen kezelhetetlen, talán be kéne fejeznem minél hamarabb.
- Köszönöm, hogy… - a mondatomat végig se mondva, már elő állt egy újabb nevetséges kérdéssel.
- Hogy van a felesége doki?
- Nem az ön dolga, Adam! – a kezem elkezdett remegni a jegyzetfüzet oldalán és reméltem nem veszi észre, hogy milyen hatással van rám.
- Talán valami baj van? Csaknem megint veszekedtettek, azon hogy a feleséged hűtlen hozzád?
- Kifelé, azonnal takarodjon innen! – nem tudom, honnan jött ez a harag, de valamiért jól érzem magam tőle és élvezem azt is, hogy ezen a félkegyelműen vezethettem le.
- Látom ma nehezen kelt doki, így inkább ejtsünk szót a gyermekkoráról, rendben? Szereti a kutyákat? Volt kutyája? Milyen fajta volt a kutyája? Milyen érzés volt megfojtani a kutyáját? És a feleségét?
Az utolsó kérdésnél robbant ki belőlem, egyszerűen ráugrottam és elkezdtem fojtogatni, míg már a szeme is kifordult a helyéről, utolsó kétségbeesésében próbált eltolni magától, de térdemmel erősen tartva a földre szorítottam, végül már levegőt sem kapott. Visszaültem a székbe, elkezdtem jegyzetelni, majd feléje fordultam.
- Tudja, mit felírok magának egy enyhe nyugtatót és vegyen ki egy szabadnapot is. Meglátja minden rendben lesz utána. Van még kérdése?
Kiléptem a zuhanyzóból és éppen a tükörbe bámulok, amikor is feleszméltem, hogy mindjárt indulnom kell, így abbahagytam a tükörképem bámulását, mely sokkal nyugodtabbnak hatott, mint tegnap, azután a veszekedés után. Elmentem felöltözni, közben is csendben téve meg minden lépésemet, hogy fel ne ébresszem Viktóriát, aki összegömbölyödve feküdt az ágyban. Olyan gyönyörű most, biztos szépet álmodik éppen. Elkészítettem a reggelit, vajas pirítóst sima feketekávéval, ami lehet, hogy túl kevés, de nekem tökéletes a munkahelyi rohanások közepette. Kilépve az ajtón, még visszafordultam a háló felé és halkan elköszöntem.
- Viszlát, édesem, majd este jövök. – nem gondoltam semmi rosszra, csak arra, hogy mikor hazajövők, akkor ő otthon fog várni és teljes szívévvel szeretni fog engem még akkor is, ha néha történnek gondok.
Viktória már nem fog felébredni ágyából, hiába csöng a telefon, hiába ugat a kutya, akit mellesleg Adam ki nem állhat, vagy hiába kopog a szeretője az ajtaján, mert ő már meggyógyult. Arcán a félelemmel, ajkán az elkenődött rúzzsal és hófehér keze az ágyról lelógva ujjai begyéről egy vércsepp gyűlt össze a padlón.