Varázslat nélkül - Óz, a drog és a színház

Varázslat nélkül, nem lehet élni,

tátongó ürességben, vakon

közlekedni.

Négy sarokban égtáj fekszik

kúsznak, rágnak csak felém

nyomják szorítják kicsiny

kicsi életem.

Mikor próbálok felkelni,

kosz alkotta sírtengeremből

levegőért könyörögni halott

istennek.

Miért nem mozdulsz te tolvaj?

Lopj, sikkasz és adj el mindent,

mert kell nekem még belőle.

Nézd mit tett velem igaz valód!

Szürke egér lettem poros

pincédben, a nő mindent megkap

és a tök is eltűnt régóta, kellett

rá még, egy kicsit még.

Mióta, az egyenlőség és a téboly

óta, keringet vénámban a

lédús nóta.

Én voltam a herceg és jő  lovam

elvisz messzire, majd

zöld festékben úszik a tenger,

melyben én is megfürödtem.

Ismerlek tán régről, egy mesét

költöttek rólad, a bölcsőm felett

altatóban.

Mégis hallóm most is, árva

csöppségnek szólamát, ha hív

engem, én megyek, leszek az első

és a hős egyszerre.

Választottam egy zugot, kicsi és

halhatatlan helyet, ahogy mindenemet

feléltem, ettem magamból és kóstoltam

tovább az illúziót.

Mert ez kell nekem, egy kis bűvölet, csodák

halmaza boríts be és megtaláltam

a pálcát, én tovább folytatóm kalandom,

mert varázslat nélkül élnem, meghalok.