Barátomhoz

…Hozzád írok barátom, tudom, gyerekesnek hangzik az én fájdalmam, mégis úgy érzem a világ újra arcul csapott. Most reggel jutott eszembe, „A  világ az én szajhám és én többé nem fizetek neki.”. Ha szerinted eltúlzom ezt az egész költői önérzetet, arról hogy a bizottság semmit, de semmit nem adott, vagy tett műveim megismerése érdekében, akkor igazad van és nem is. Mert nekem fontos volt az, mégis reméltem olyan emberektől, akik csak a gyémántot látják a szenet nem. …

… Itt vagyok osztályommal és osztályfőnökömmel, mégis egyedül érzem magam, barátom. Éreztem már a tegnap jótékony hatását tanulmányaimban, de ami fontos nekem, az nem sikerült. Túl sokat foglalkozók azzal, ami másnak értéktelen, csak betűk halmaza egymás hátán, az számomra az életem része. Nem tudom érted-e, amiről beszélek, mégis aki rég halott szavaknak ad testet, lelket, az számomra mindig egy jó ember lesz. Még mindig fáj, de túltettem magam rajta, már csak a heg maradt utána, azt hiszem…

… Egyik osztálytársam rosszul lett, magas vérnyomásra hivatkozva, a nővérem lassacskán vizsgázni fog, abból az idegenségből, hol helyileg még a fény sem köszönt be mindig a felhők miatt. És senki nem kérdezte meg, a társaim közül. Ha itt lennél, te megkérdeznéd tőlem és egyúttal meg is, hallgatnál? …

… Barátom, hiányzol ebben a percben, de ne hidd, hogy egyedül vagyok, a családom itt van velem, biztató szavaik a megbékélést jelentik szívemnek. Tán nem tudtad, de mikor rám nézel, akkor is elönt a nyugodtság édes íze. Szemedben ott van a tenger kéklő öble, fehér meleg homokja, mely nem hagyja testem kihűlni, melegít és a sirályok csattogó játéka az égben, ahogy a nap vérbe fordul a mélységbe, ez mind benned van…

…”A folyó felett egy híd – azon túl egy banya él – kunyhója rozoga sápadt vénség. – és azon túl ott a város…”, ez jutott eszembe a reggel, nem tudom miért, talán féltem ettől a naptól, szembe nézni a világgal, melyről elég sértő szavakat írtam. Ez a cserbenhagyás a bizottság előtt, megmérgezte műveim közepett átélt varázslatot, talán nem is fontos, talán csak nekem fontos…

…Félek és fázok ettől az érzéstől, bárcsak itt lennél, de tudom, nem tudsz, sok a dolgod, megannyi feladat szépíteni a világot, úgy érzem ideje feladni a küldetésem. Barátom benned bízok meg a leginkább, ösztönzőm, példaképem, egyetlen társam e romlott világ közepén…

…Nem adom fel a harcot, írok az életről, mint egy agyonrugdosott eb sem néz rá, más fájdalmát növelő gazdára, csak úgy, mint szerető családjára, ha nincs mása e világon. Küldeni fogom százfele, fület, tépázó írásaimat és remélem sikerül elérnem, egyszer azt, amire vágyok…

…Még mindig ugyanaz a nap van, mint tegnap és holnap és ez a seb bennem marad barátom, éles tüskével a közepén. „Azon túl ott a város –  egy boszorkány táncát ropja– átkozott fekete szőrős gyereke – üvegszemén vakon les– azon túl a világ – rajta ül egy csoroszlya –fekete szíve halhatatlan– azon túl van még egy híd –   de ott már csak egy seprűnyél.” Le fogom írni, ha hazaérek és lesz rá időm. Nem kívánom többé azt, hogy változzon meg a világ, miért is kérném, hisz ez természetes…

…Előző írásaidban láttam, a jövőmről kérdezel, és hogy mi lesz velem, erre a választ én is szeretném már tudni, nem csak te. Van térképem, iránytűm és navigációs eszközeim, mégis elveszek a végtelen tengerben, mert nem tudom használni. Veled történt már ilyen? Elveszve nézel szembe az ismeretlennel, úgy is, hogy tudod mindenki melletted áll a döntésben…

…19 éves vagyok… talán egy ember, talán egy diák, talán egy barát, talán egy költő, talán egy szerető, talán egy szerelmes, talán egy férj, majd egy apa, talán egy halott, majd por… talán egyik sem…

…Megijedtél barátom, pedig úgy ismertelek, te nem félsz semmitől, láttál már elégszer karon varjút életedben. Szeretném hinni, hogy ahol vagy ott többet tudsz tenni, mint ha velem lennél. Egyszer mindenki felébred és látja maga körül, a penészt a sötétített szobában. Tegnap nehéz volt aludnom, jártak agyamban apró szisszenések: „Ki vagy te?” ,”Hol a jövőd?” , „Miért vagy még mindig egyedül?”, aztán átfordultam másik oldalamra és elaludtam végre…

…Végre kisütött a nap, talán ez egy jó jel az újjászületésre, a tavasszal együtt újuljunk meg. Feledjük el a múltat, tépjük ki testünkből és rakjuk a padló alá, hát, ha még dobban benne a féltés és a gyász…

…Talán ezt a beszélgetést is egyszer megörökítik, nagyon szeretném, hogy hozzád kerüljön, legyen emléked rólam és nevezhetsz bárkinek, bárminek, csak tartsd meg önmagad szellemét, higgy abban, amit szeretnél, és amit én szeretek a világban és még szerethetek is…

… „Csókot dobtál a földre és talán egy virág megsirat téged”. Ezt írtad nekem egyszer barátom, látod én is őrzőm szavad járását e kusza lélekvesztő utazásban. Érzem lassan véget ér ez is, de jobban leszek, elfelejtem, letörlőm sós cseppjeim, érzem a napfényt újra, jobban leszek… egyszer…

…Emlékszem egy nyárra, valahol Tihany közelében lehetünk, te, a lány és én. Egész nap a vízben voltunk, és egy hatalmas csobbanással kezdted, mellyel mindkettőnket lefröcsköltél a parton, úgy, hogy mi még le sem vetkőztünk. Gyorsan beugrottunk utánad, majd hirtelen két oldalról heves vízsugarat kapott arcod, de te csak nevettél, majd megfogva a lányt rám dobtad. A hátam az iszapot érve enyhítette az ütközést, mégis kellemesebb érzést nyújtott a nedves női bőr érintése testemen.

A lány meghőkölve a történtektől gyorsan felnézett és egymásra néztünk. Aranybarna szeme fényesebb volt bármelyik nap bármelyik égitest tüzénél, aztán felálltunk és folytattuk a játékot.

Dél körül, kifulladva kifeküdtünk a parton a meleg homokra, mindenegyes szem aprón felizzott alattam, ahogy a bőrömön lévő vízcseppekkel érintkezett. Felnéztem az égre és tiszta volt, csak felhőfoszlányok színezték be a kék freskót, de ez sem zavarta meg a sziesztánkat. A karoddal meglöktél és kérdezted, mire gondolók most, amire azt mondtam: „A nyárra”, melyre még egyszer meglöktél és közben a lányra, néztél és száddal azt üzented: „Nem inkább rá?”.

Ezen elvigyorodtam, de te már ebből is sejted, hogy végig ő járt az eszemben. Felállva a nedves homokból, melyet vizes testem hagyott hátra és elindultam a hűtőládánk felé, kivettem poharakat és egy üdítőt, majd szépen kiöntöttem mindenkinek egyesével.

Közben te elkezdtél flörtölni vele, melyre ő csak szelíden elmosolyodott és nevetett. Hozva az italokat leültem közétek, végig néztem arcotokon, kiosztottam a hűsítő folyadékot, majd koccintott mindenki valamire. A lány „A szerelemre”, te a „ A forró nyárra”  és én meg azt mondtam: „Mind hármunkra”…

Ez után a nap még gyorsabban telt el és a végén, együtt néztük, hogyan múlik el a napnak ereje elmerülve a sötétkék éjbe.

…Elmész messzire, távol e helytől, távol ettől és tőlem. Szerez tapasztalatokat, jobbat, mint én. Szerez munkát, jobbat, mint én. Szerez szerelmet, jobbat, mint én. Szerez barátot, jobbat tőlem. És menj, de kérlek, ne felejtsd el, hogy mindig is volt valaki, azon a másik oldalon…

…Köszöntsd a napot nélkülem – legyél mindig kész, ha úgy lesz…

A másik oldalon:

… Köszönöm barátom…