Mozdulatlan szerelem

Mindent meg lehet szokni, a fáradt ásító emberek tömegét, a bűzlő hónaljú férfiakat még a fecsegő és néha idegesítő vénasszonyok szúrós szemeit is. Ezek után mind ezt túlélve a dolgozó ember elmegy a munkahelyére és 8-10 órát dolgozik és hazamegy.

De Sarah ebből ki akart szállni, elege volt abból, hogy a munkahelyén csakis kizárólag kávék öntögetésére és székek behúzására használják a tárgyalások idején. Persze vannak jobb napok is mikor egyedül gubbaszt az ő kis irodájában és a munkájába temetkezik, de sajnos ekkor is közbejöhetnek problémák. Mint például mások ügyetlenkedéseit ki kell javítania, összeállítani a tárgyalásokhoz szükséges dokumentumokat és az újabbakat betanítania ne, hogy valamit tönkre tegyenek a gépeken. Ezek után pedig még arra is figyelnie kell, hogy főnökének Elizabeth Merridon-nak ne legyen fejfájása. Természetesen az ok, hogy miért kell oda figyelnie erre, az nem más, mint az állása, hiszen főnökének szavait idézve:

„Nincs kutyád se macskád, de még egy értelmes férfi egyeddel sem jártál már 3 hónapja Sarah és ezeken kívül te pótolható vagy drágám.”

Ezekkel a szavakkal a fejében felállt és kirohant irodájából, hogy levegőzőn egy kicsit a közeli parkban és eldöntse mihez is fog kezdeni az életével, ha egyszer itt hagyja ezt a diliházat.

Kilépve az irodaházból már is sokkal jobban érezte magát, elment egy közeli étterembe majd elvitelre kérve az ebédjét neki vágott a parknak. Sarah mindig szeretett kint a levegőn lenni, ahogyan gyermekkorában is sokszor megtette mikor még éltek a szülei. A balesetük után nagynénjéhez került, aki imádott kertészkedni és saját lányaként szeretve megtanította a virágok nevére és azok gondozására. Sokszor gondolt rá, hogy elmegy kertésznek tanul, de mégis a nagyvárosi élet vonzotta mindig. Most pedig már inkább akarna kertészkedni, mint visszamenni a munkahelyére és tovább agyalni azon miként lehet megszökni onnan. Ahogy egyre beljebb ment a fák sűrűjébe úgy találta meg a szokásos padját, ami egy ős öreg tölgyfa alatt helyezkedett el. A lány  szemében ez  a pad különleges volt, mert már ült ott valaki, egy férfi, aki mindig csakis rá vár, természetesen ezt Sarah gondolta mindig így. Hiszen a férfi egy szobor volt, aki kezeit térdére helyezve, s hátra dőlve élvezte a tiszta levegőt, szemeiben pedig mindig az eget fürkészi. Mellé ülve úgy érezte nincs egyedül ezen a földön és jó hallgatóságnak is számított a lány gondjai felé. Elkezdte mondani neki a napját, a munkáját és az ezzel járó durva megjegyzéseket, amelyeket munkatársainak és főnökének mondana meg szemtől szemben.

- Most is, ha nem mondtam volna el ezerszer neki azt, hogy ne törölje ki a múlt évi szerződések másolatait a hülye a videojátéka miatt, akkor egyszer sem. Ja, és képzeld Franket előléptették, mert dugja a főnököt és emellett még kikezdett a titkárnővel is, amiről persze Elizabeth nem tud.

Közben elfogyasztotta ebédjét és már majd nem kidobta az üresnek hitt ebédes csomagját, amikor valami ütődést hallott benne. Megnézte és egy szerencse süti volt az alján, bár nem hitt abban, hogy bármiféle értelmes szöveg lesz a papíron mégis kettétörte a süteményt és ez állt benne:

"Szerelmed csillagja most éled fel, vagy tűző vágyad epesszen el. Hol élted élettelen ott fog élni melletted, míg boldogságod igaz addig ő is bízhat benned."

Elolvasva az írást csak ennyit mond:

- Szerelem? Boldogság? A nagy fenét. – mondta majd felállva a padról a szemetesbe dobta a cetlit és elindult vissza a munkahelyére. De még mielőtt elment , vissza nézett a férfira, aki mindig várni fogja őt.

Másnap még nagyobb gond támadt az irodában az igazgatóság érkezése miatt, így Sarah-nak még több munkát adtak, amivel a lány sem bírt el már egy maga így ott hagyva az egészet kiment a parkba, hogy lenyugodjon mielőtt még olyat mondott volna, amit megbán. A padhoz érve megdöbbenve látja, azt hogy eltűnt a szobor, először megijedt, hogy rossz úton jött majd közelebbről megnézte és úgy vélte valaki ellopta az ülőtársát a helyéről. De nem törődve az így is rossz napjával leült a padra és azon gondolkodott ki és miért távolították el a padról a szobrot.

Lehet, hogy egyszerűen rozsdás volt már és elvitték újrahasznosításra, a padra meg kerülni fog majd egy új férfi, nő vagy gyerek utánzat- ilyen ötletek keringtek a fejében, amikor is valaki ráköszönt és megijedve, hogy valamelyik munkatársa vagy még rosszabb gyorsan felállt és megszeppenve mosolyogni kezdett, mint a rosszban sántikáló kislány. A hang férfié volt, amiből egyből következett arra, hogy nem ismerős az illető, hiszen munkatársainak tenyérbe másszó hangja volt, de ennek volt valami lágysága, amely sugárzott az erőtől és a kedvességtől. A hang irányába fordulva meglátta a férfit, aki őt bámulta lehengerlően. Haja a világos és a sötét szőke között állt melynek tincsei szétálltak, szeme mogyoró barnában fürdött és széles mellkasának izomzatai jól kivehetők voltak fekete pólóján. Sarah megdöbbenten figyelte a hívatlan vendéget, ahogy elfoglalja régi barátjának helyét pontosan ugyanabban a pózban ülve, ahogy a szobor is tette.

-  Elnézést uram, de ez nem az ön helye

- Honnan veszi ezt?- erre kicsit meglepődött Sarah, majd összeszedve magát visszavágott az idegenek

- Hogy honnan veszem, hát ide hallgasson Mr. Fitness men ezen a helyen szoktam én és a barátom itt ülni és megvitatni a napjainkat, ami egyébként is elég frusztráló szokott lenni. Szóval bármelyik perben itt lehet és elhiheti nagyon féltékeny szokott lenni.

- Most le akarsz rázni?- kérdezte a férfi, aki még mindig csakis Sarah- t figyelte megbűvölve

- Nem, csak felvázoltam a szituációt, amibe te most éppen belekeveredtél. – közben ujjával felé mutogatott, amely meglepetésére szóljon nagyon jó érzés volt, hogy levezethette elégedetlenségét ezen a férfin

- Szerintem te most senkire sem vársz, csak kitaláltad, hogy elmenjek és tovább sirasd a szobrodat, aminek a helyéről voltaképpen tudok-, ahogy elhagyták a férfi ajkai ezek a szavak Sarah dühösen arcon csapta.

-  Hol van, mondd el azonnal?!- kiabálta Sarah, most már teljes dühét rázúdítva az idegenre.

-  Sarah, én vagyok az!- mondta neki, de Sarah meg se hallva az előbbit újból arcon akarta törölni, de most sikerült a férfinak megfognia a kezét.

Erősen tartotta és mindvégig a lány szemeit fürkészte, mintha csak az égen lévő csillagokat szemlélte volna meg.

- Minden nap kijössz ide és elmondod nekem, hogy mi bánt vagy, hogy mennyire utálod a munkahelyed és az ott dolgozókat, de a legnagyobb kínt mégis az számodra, hogy nincs senki melletted - Sarah megdöbbenve hallgatta a férfi vallomását, amelyet még számára is nehéz volt felfogni, hogy honnan tudhat ennyit róla, bár megfordult a fejében az is, hogy talán valami perverz, aki mindvégig kihallgatta a szobornak célzott beszámolóit.

- Honnan tudjam, hogy te nem valamilyen örült gyilkos, vagy aki így cserkészi be áldozatait, akiket végül megöl, és az újságban kötnek, ki mint nekrológiakként.

- Nem tudhatod - ez után elgondolkodva felnézett majd újra visszahelyezte tekintetét Sarahra. - De én tudok valamit, amit még egy örült gyilkos sem tudhat rajtad és a szobrodon kívül.

- Halljuk hát, mondd mi az?

- „Szerelmed csillagja most éled fel, vagy tűző vágyad epesszen el. Hol élted élettelen ott fog élni melletted, míg boldogságod igaz addig ő is bízhat benned.”- döbbenet ült ki a lány arcára

- Mégis, hogy, hogyan miként?- csak hebegni, habogni tudott a meglepetéstől, ami őt érte e váratlan napon.

- Még én sem értem egészen, de talán a cetli az íráson, okozta mindezt velem

- Bárhogy legyen is. - majd kezét a férfi arcához érintve – örülők, hogy itt vagy mellettem- átölelte és mélyen beszívta annak az embernek az illatát, akire mindvégig vágyott .

- Nem megyek sehova- súgta a fülébe és nem engedte el

Sarah kibontakozva az ölelésből végig nézett új barátján, aki meglehetősen elég izgató is volt számára, de mégis egy kérdés maradt még megválaszolatlan.

- Hogy hívnak?- kérdezte kissé félénken, attól tartva, hogy rossz emlékeket idézne fel a férfiben, még szoborként töltött idejéről

- Azt hiszem a Leo nevet kaptam, még régebben a készítőmtől

- Akkor hát Leo üdvözöllek az én világomban!

Sarah ott hagyva munkáját körbevezette Leót a városon, megmutatva mindent, amit csak lehet. Útjuk során Leo többször is kérdezte a lányt, hogy- hogy nincsen udvarlója vagy éppen szeretője, erre persze Sarah csak annyit mondott:

- Mert nem voltak olyan jó hallgatók, mint te. – majd erre felélénkülve Leo magához húzta a lányt és megcsókolta.

A férfi csókja még édesebb volt, mint, ahogy elképzelte Sarah, nem tudta volna hasonlítani bármilyen ízhez is, amit eddig megtapasztalt, de ez tette annyira igazivá az egészet.  Leo nem csak, hogy megcsókolta, hanem kóstolta és ízlelgette a lány szájának mindenegyes részét, amelyet mindketten nagyon is élveztek.

Bár a nyílt utcán, fényes nappal, a munkahelyén meg éppen most van folyamatban az elbocsátási levél indítása felé, de ez mégsem érdekelte csakis az előtte álló tények érdekelték, amelyeket végre megérinthet. Leo kiengedve öleléséből Sarah-t tovább folytatták útjukat a városon át, míg nem be nem esteledett és felmentek Saráh-hoz, aki egy kisebb albérletben lakott. Belépve a lakásba Leo elkezdte simogatni Sarah arcát majd a nyakánál folytatta, közben megkérdezte.

- Jól csinálom?

- A technikádon még javítani kell, de kezdetnek nem rossz- súgta negédesen a férfi fülébe, aki erre teljesen libabőrös lett.

- Mindig is imádtam a hangodat hallgatni, de a legnagyobb vágyam mindvégig az volt, hogy megérintselek. - majd lassanként elkezdte csókolgatni a nyakát és így kerültek le mindenegyes csók után egy-egy ruhadarab, míg nem végre együtt lehetek mind testileg mind szellemileg.

A reggeli fény úgy hasított be az ablakon, mint egy siető vonat mely így is késésben van, de a két szerelmesünket békén hagyta, csak lógatta lábát be az ablakon, míg nem mindketten felnyitották szemüket és egymásra mosolyogtak.

- Jó reggelt kedvesem. - mondta Leo majd még jobban hozzá bújva Sarah-hoz megigazította egy hajtincsét.

- Már megint menni kell munkába? -kérdezte még egy nagy ásítás közepette a lány

- Ha szeretnél, de úgy hiszem, te inkább itthon maradnál az új remek műveddel, nem igaz?

- Talán - mondta kissé halkan és a szemét forgatva közbe.

- Ezt, hogy érted?

- Tudod nemcsak te vagy az egyetlen szobor a parkban, akit elhozhatok büntetlenül

- De egyik sem élő, mint én

- Ez igaz. - elmosolyodott és arra gondolt milyen más lesz az élete most, hogy végre van valaki, aki szereti, őt. - Szeretlek!

- Szeretlek!- majd szavuk összeforrva csókjaikban veszett el.