Csak két sor

Kietlen táj, vak puszta széle,

csak egy gyermek tiszta hite.

Rombusz toronyban robosztus alakok,

vért köpdösnek ártatlanok.

Csak nyúlnál érte fényes kincsért,

elvágták már lehetőségét.

Sárga rigó szállott dél felé,

drótnak foga sebzi szívén.

Egy hiba volt, egy apró, pici, elenyésző vétés,

mégis kaptam, egy nagy, óriás, kemény ütést.

Maradékból élek és számolóm a plafon lyukait,

már rég elfelejtettem, milyen is volt enni.

Elégtételt követel, mert megszeretem őt,

rabruhába öltöztet, mert felizgatja őt.

Víz vagyok, sós és nedves, bőrödön megjelenek.

Méreg vagyok, édes és nedves, szádon folyok le.

Egy, két, há, négy én vagyok a hősöd.

Öt, hat, hét, nyolc én vagyok a dögöd.

Nap mint nap mosom a padlót fényesre,

évről-évről nehezebb a kosz fényesítése.

Játszunk újra, hozom a láncomat,

vasgolyótól fáj a lábam.

De kínos ezt kimondani, itt az egész emberség,

szeretnék egyszer családot és élni egyszer végre.

Szabadság: nem értetendő szólás

csak egy bugyuta mondás. (mellette a másik szót jelöli „szabadság”)

Imádok várat építeni, színes kockahalmokból,

de jött egy gyerek és gyorsan szétrombolta.