Pestis

Varjú szárnya lóg a légben,

mocskos tollával fetreng a népen.

Bárcsak tűnne el,

hegyes csőrének vége,

közösségnek csúf lénye!

Repülj el a mélybe!

Tolvaj fattyú népe,

földhöz ragadtak szülötte.

Égi sötét szárnyam verdes fenn,

hol csillagok mosolya ragyogtat meg

engem.

Míg te holdra vágyó szemmel kurjantasz

felém egyet,

addig felhők bársonya ölel magához

kedvesen.

Távozz innen, nincs helyed,

csak pokol bugyraiban lenn!

Feneketlen odú a te hazád,

hol öldöklésnek igazat ad!

S káosz gyomra nyögött,

sötét vérű lényt köhögött!

Tud hát meg, így születtem én,

mocskos szádra ne vegyél,

így is, lesz elég bajod.

Család, fivér lángja oda vész,

mikor kapargatom testecskét.

Loholtok szépen a vak sötétbe,

gyönyör karmai, majd utolérnek.

Könyörgők hozzád, légy kegyes!

Az én mesterem nem szeret.

Űzd el sátán ivadékát otthona mélyére!

Becézgetéssel nem mész semmire.

Lelkét szánd meg uram!

Hitvány pásztor volt az enyém.

Csak eltévedt a mezőben!

Csak szívet téptem szerte széjjel.

Vedd magadhoz síró gyermeked!

Éj kék csőröm vértől nedvesedik.

És mi imádkozunk érted!

Időtök lejárt, eljött a fekete halál!