Hűtlenül hűvös hűtlenségem

Csakis egy

Elléptem mellőled,

és az ágynak rugója sikoltott,

mert megcsaltalak a szőnyeggel,

mezítelen lábamat érintette,

elmosolyodtam vele,

mert megcsaltalak a tükörrel,

erős tekintetemet nézte,

hibáimat elfelejteti,

mert megcsaltalak a vízzel,

szúrós arcomat megjegyezte,

és nevettem vele.

Ha egy erdő lángot nyel

és vízért könyörög, míg

bírja levegővel.

Nem kap és nem is kaphat.

Egy fa gyökeret eresztet

egy tó mellé.

Kiléptem mellőled,

és az ajtónak kilincse sikoltott,

mert megcsaltalak a levegővel,

orromat gyengén cirógatta,

játszani kezdtem vele,

mert megcsaltalak a madárral,

fülemet énekével harapdálta,

énekeltem dallamát vele,

mert megcsaltalak a napfénnyel,

bőrömet forrón nyalta,

és keze az enyém lett.

Ha egy város földet nyel

és támaszért kiált, míg

bírja levegővel.

Nem kap és nem is kaphat.

Egy ház épült egy magas

domb tetejére.

Átléptem mellőled,

és a kulcsom karikája sikoltott,

mert megcsaltalak a paddal,

hátamat piros szavakkal simította,

arcomat feléje fordítottam,

mert megcsaltalak a virággal,

szememet piros illatával körbefonta,

ajkamat feléje fordítottam,

mert megcsaltalak a csillaggal,

álmomat fényesebbé tette,

csókban összeforrtam vele.

Ha egy állatcsorda vasat nyel

és menedékért kiált, míg

bírja levegővel.

Nem kap és nem is kaphat.

Egy állat menekült egy

sötét barlangba.

Beléptem másba,

és a szívem két félben néma,

mert megcsaltalak egy új ajtóval,

tűzviharként tomboltunk, engedve

mindennek,

elveszítettük ruhánkat,

mert megcsaltalak egy új lámpával,

földrengésként zúztunk széjjel, engedve

mindennek,

elhagytuk modorunkat,

mert megcsaltalak egy új ággyal,

lövés záporként tüzeltünk, engedve

mindennek,

eldobtuk világunkat.

Ha Egy földet, tüzet, vasat

nyelt és könyörög, míg,

bírja levegővel.

Soha nem kap és nem is kaphat.

Egy, és csakis egy Fa, egy Ház és

egy Tünemény ,lehet az.

„Ki nem ismeri a hűtlenséget, az csinálja”

Hűtlenség

Hűtlen voltam veled.

Tegnap, ma, holnap és azután is,

mert te nem vagy tökéletes,

kell egy másik, egy szebb másik,

mert te nem tudsz játszani.

Azon a napos reggelen egy

angyal feküdt mellettem.

Hűtlen leszek veled.

Tegnap, ma, holnap és azután is,

mert te nem vagy gyönyörű,

kell egy valaki, egy jobb valaki,

mert te nem tudsz lépést tartani.

Te azt mondtad, „Szeretlek” és én

voltam a világ legboldogabb embere.

Hűtlen lennék veled.

Tegnap, ma, holnap és azután is,

mert te nem vagy szerelmem,

kell egy nő, egy tüzes nő,

mert te nem tudsz szeretni.

Szemedbe néztem és hittem

ez a pillanat örökké lesz.

„Hűtlenség az, mikor az egyiknek oda adjuk almánkat, és közben már 3 részre vágtuk.”

Vége

Megcsaltál,

ám legyen így!

Hűtlen voltál,

ám legyen így!

Más testben éltél,

ám legyen így!

Én viszem lopott időmet,

elkárhozva, elveszve, el tőled.

Én viszem mindazt,

amit te a földre söpörtél le,

sárban olvadva tűzkerekek közé vetve,

meggyötörve tovább lépve.

De emelt fővel távozni

és vége.

„Nevetek a szerelmemmel, ő míg rajtam nevet, a szeretőm pedig  csak nevet.”

Az igazság egy levélben

Címzettem a női lelkek

Nem akartalak bántani,

sem tündérmesékkel éltetni.

Nem akartam, hogy fájjon nagyon,

ezért töröm ketté álmunkat.

Fékezem magam, csókodba

fojtom magamat.

Érezzem a tenger nyíló öblét,

tisztító kedves sós ízét,

 hogy ne érezzem meg, vadul folyó,

édes vizű tó szírén énekét.

Nem engedek többet, szemedben

akarok élni.

Érezzem a világod, országod, városod

megannyi zaját, forgatag gépét és

tömítő füstjét,

hogy ne érezzem meg, a szabad vidéket,

szabadságnak ifjonti nedűit,

tiszta levegőjét.

Gondolataim árulók, hozzád

simulók és leszek melengetőd.

Hagyj hallgassam szíved ütemét,

csendülő altatónak békés zengését,

hogy ne halljam meg,  csábító vad

nimfának, vággyal teli ordítását.

Gyenge vagyok melletted lenni,

míg mások bűvölnek, mint

édes gyökér a legyet.

Nevess ki, vess meg mindazért

mit mondtam, szaladj el, itt nincs

helyed csak a bukás kiút nekem.

Hallom cseppek koppanását,

bűnömmel festett padlásán,

egy nyitva maradt ajtó és én

ott maradtam.

Egyszer majd az igazság,

felszabadít minket.

Egyszer majd a tűz

sem éget meg,

de a táplálója majd

más lesz.

Éjjel-nappal

Egész éjjel, itt voltál

velem!

Mégis álmodozol a

nappalról, hogy jöjjön el,

ébresszen fel, és tűzzön

csókot áruló nyelvedre,

mellyel engem etettél meg.

Egész nap, itt voltál

velem!

Mégis ábrándozol az

éjszakáról, hogy vigyen el,

altasson el, és fürdesse

aranyfénybe áruló szíved,

mellyel engem raboltál meg.

Köztük itt vagyok én,

veled!

Én csak téged látlak

mindennap, jövők és

 ébresztelek, viszlek és

 altatlak. Szerető szemedben

őszinte fehérség köszöntik be

mellyel én már, megelégedtem.